2020. március 23., hétfő

Momentum, a mesterséges intelligencia


Sokan, sokféleképpen próbálják megfogalmazni a Momentum lényegét. Olvastam már azt, hogy külföldről fizetett hazaárulók, droidok, robotok. Bár mindegyik kifejezés nagyon találó, talán a robot áll a legközelebb, de én továbbmentem. Számomra a mesterséges intelligencia (M.I.) a legkifejezőbb arra a módra, ahogyan reagálnak a világ történéseire.
Mi is ez a M.I.? "Egy gép, program vagy mesterségesen létrehozott tudat által megnyilvánuló intelligencia." (wiki)
Általában számítógépekkel azonosítjuk, játékokban találkozunk vele, gépeket irányítanak.
A közösségi oldalakat M.I. fésüli át, és a betáplált szavak, kifejezések alapján moderálja, letiltja a felhasználót.
Robotokat képeznek ki különböző munkavégzésre, akár gyilkosságra is.
Mik lehetnek a betáplált szavak a momentumos politikusoknál? 
Mik azok a kifejezések, amikre mozdulnak, és lőnek?
1. Erős, sikeres Magyarország. A Nolimpia kampánnyal lettek országosan ismertté. Emlékezzünk csak! A 2002-es kormányváltás után a  szocialista kormány lemondta a világkiállítást, melyet a fidesz szeretett volna megrendezni. Egy olyan nagyszerű rendezvényt, amely széles körben ismertebbé tehette volna Magyarországot, befektetőket hozhatott volna stb. A kulcsmondatot akkor Kovács László mondta ki:
"Tanuljunk meg kicsik lenni!" Ezt a Momentum is jól megtanulta.
 Egy sikeresen megrendezett vizes világbajnokság után Magyarország jó eséllyel indult volna az olimpia megrendezéséért is, mivel az eddigi gyakorlattól eltérően takarékos lett volna. Erről le kellett mondanunk, és a rendezés jogát Párizs kapta meg. A momentumosok nemsokára a francia államfő, Macron feleségével fotózkodtak. No comment.
2. Hatalom. Ez egy olyan cél, amelyért a Momentum azonnal mozgásba jön, és mindent felad, amit addig képviselt. Ne szavazzunk posztkomcsi utódpártokra!- -szólított fel Pottyondy Edina, a Momentum elnökségi tagja 2017 nyarán.  A hatalomért azonban könnyedén feladták az elveiket, és mindkét utódpárttal (és másokkal is) választási szövetségre léptek 2019-ben.
3. Orbán Viktor. Ez egy olyan szó, amely a momentumos mesterséges intelligenciát azonnal lőállásba helyezi. Donáth Anna postafordultában küldi (katt a kék szövegre) Brüsszelbe Orbán minden "belföldre szánt hazugságát". Persze ezek nem hazugságok, csak a hallgatóság számára érthető fogalmazás. Mindegy. A cél Orbán kilövése, és ezért semmi sem drága.
4. Magyarság. Szégyenteljes az a mód, ahogy a határon túli magyarokhoz viszonyulnak. Lehetnek jó szlovákok Donáth szerint. Fekete-Győr arra buzdította a Romániában élő magyarokat, hogy szavazzanak a Momentum romániai testvérpártjára, mert magyar jelöltnek úgysincs semmi esélye. Pedig Kelemen Hunor elnökhelyettes is volt már. Cseh Katalin felhívta a világ közvéleményének a figyelmét, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna NATO csatlakozását. Azt nem tartja fontosnak, hogy miért. Ukrajna ugyanis szerzett jogokat vesz el a magyar kisebbségtől, akik eddig az anyanyelvükön tanulhattak, most azonban ötödiktől fokozatosan át kell térniük az ukránra. Színmagyar falvakban azonban nincs kitől megtanulni ilyen szinten. Az ukrán rendelet a beolvadásunkat készíti elő. Cseh azonban világpolgár, számára ez nem jelent problémát. "Világ proletárjai egyesüljetek!" - hangzott a kommunista felhívás.
Programjukban Összetartó nemzet (katt a kék szövegre) címmel megfogalmaztak irányelveket, melyeket már most sem tartanak be, de jó hívószavak a nemzeti érzelműek számára is.
5.Család. Nyíltan vagy burkoltan támadnak mindent, ami a hagyományos családfelfogásunkban szerepel. Cseh Katalin a Planned Parenthood nevű amerikai szervezetnek rendezett gyűjtést. Bár a szervezet hivatalosan a családtervezést népszerűsíti, egyidejűleg az abortuszokat is. Cseh akciója természetesen csak figyelemfelhívás volt.
Családbarát országukban a közösség szerepét emelik ki a gyermeknevelésben. Ezt már ismerjük a Kommunista Kiáltványból: "család megszüntetése! Még a legradikálisabbak is felháborodnak a kommunisták e gyalázatos szándékán...az otthoni nevelés helyébe a társadalmit tesszük." 63. oldal Külön félelmetes a pánikgomb létrehozása: "A gyermeknek tudnia kell, kihez forduljon a bajban." - írják. Milyen bajban? Nem a szülőkhöz kellene fordulnia? Vagy ha a szülőkkel van baja, akkor azonnal kap segítséget, és esetleg másikhoz kerülhet? 
Elképzelésük szerint homoszexuális párok is nevelhetnek gyermeket.
6. Egyházak, kereszténység. A Sokszínű ország elnevezésű programban elbújva ott található az egyházak anyagi támogatásának megszüntetése, pedig a mai elvárásoknak aligha tud megfelelni egy kis falusi közösség, amely templomot kíván felújítani. Franciaországban ez az állam dolga. Megváltoztatnák a 2011-es egyházügyi törvényt, mely lecsökkentette a támogatott egyházak számát, az elbírálást átadnák a bíróságoknak. Emlékszünk: több mint 100 bejegyzett "egyház" működött, köztük a "Közösség az anyaság megszenteléséért", vagy az "Izisz papnői" nevű bordélyház, nyilván az 1% megszerzéséért. Iványi Gábor közössége is kiesett, az Unió  bíróságán megtámadta a törvényt, sok pénzt kellett neki kifizetni kárpótlásul, pedig a feloszlatást is javasolták Brüsszelben. A Momentum számára tehát nem fontosak a keresztény értékek, bármilyen vallási közösség támogatható, pedig ez veszélyes dolog.
Fekete-Győr András a karácsony értelme ellen kampányolt.(katt a kék szövegre)
.......
Frissítés 2020. június 20-án. A Black Lives Matter mintájára a "Roma Élet is Számít" névvel felhívást tettek közzé, mintha a magyarországi romák és az afro-amerikaiak élete hasonlóan hátrányos lenne. (katt a kék szövegre).Valójában a megbízóiknak kívánnak megfelelni azzal, hogy meglovagolják ezt a most divatos hullámot. Szomorú, hogy a világ számos országában az utcai erőszakká fajult tiltakozások már régen nem a feketékről szólnak, és nem is segítenek nekik. Nálunk viszont számtalan lehetőség kínálkozik a felemelkedésre, amit Donáth Anna és társai nem vesznek észre, vagy nem akarnak észre venni, mert akkor nem lehetne a kormányt támadni.
........
A mesterséges intelligencia nem magától működik. Valaki vagy valakik betáplálják az információt, meghatározzák a célt, és fenntartják a működést. Profi reklámszakemberek, grafikusok írják, tervezik az arculatot, amely népszerű lehet a fiatalok körében.
Ahogy a facebooknál sem tudjuk, csak sejtjük, hogy kik állnak a háttérben, a Momentum esetében sem tudjuk, de sejtjük, kinek áll érdekében a párt fenntartása. Beszédes, hogy a két elnökségi tag, Pottyondy Edina és Kádár Barnabás, akik sokat tettek a pártért, 2017-ben lemondtak, és helyükbe Cseh Katalin és Dukán András került. Mára már ők sincsenek ott, hiszen Cseh bekerült az Európai Parlamentbe. Személyében egy olyan politikus képviseli (kit is?) megbízóit, aki minden lehetséges fórumon támadja az országot Donáth Annával együtt. Fidesz-ellenességgel álcázva ugyan, de nagyon sokat ártanak nekünk. Számon kérik a jogállamiságot, a demokráciát, szólásszabadságot, azokat az értékeket, amelyeket nem lehet mérni, de ezek vannak betáplálva, és erre fogékony az Európai Unió. pedig az ellenzéki pártok jelenléte, megnyilvánulásai bizonyítják, hogy Magyarország jogállam.
Úgy látom, hogy egyelőre nem találjuk az ellenszert, de bátoríthat bennünket Isten Igéje:
"Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? "Római levél 8. rész 31.vers.
Ima vezetőinkért (katt a kék szövegre)
Kép forrása: internet

2020. március 14., szombat

A koronavírus áldozatairól. A jövevényekről újra


A Mit mond a Biblia a bevándorlók? című bejegyzésben elmagyaráztam, hogy a migránsok milyen feltételek esetén számítanak jövevénynek. Csak ha integrálódnak. Ha külön társadalmakban akarnak élni köztünk, akkor ellenségek és nem jövevények.
Ha viszont valaki tanulni vagy dolgozni akar, legálisan érkezik és betartja a törvényeinket, akkor különleges védelem illeti meg. Mi, magyarok befogadó, vendégszerető népnek tartjuk magunkat. Évszázadokon keresztül érkeztek hozzánk jászok, kunok, és más népek, akik integrálódtak. Ezt természetesnek tartottuk. A cigánysággal szemben is csak azért vannak előítéletek, mert nagyon nehezen alkalmazkodnak, de ahol ezt megteszik, ott teljes a befogadás, ezt tapasztalatból tudom. Évtizedekig laktam egy ilyen településen.
Éppen ezért nagyon fáj, hogy a koronavírus járvány óta ázsiai ismerőseink már félnek kimenni az utcára. Pedig ők komoly pénzeket fizetnek azért, hogy tanulhassanak a egyetemen, ősz óta itt vannak, és a légynek sem ártanak. A japánok ráadásul rokonnak is tartanak bennünket, mégis a hazautazást fontolgatják a biztonságuk érdekében.
Igaz, hogy a vírus Kínából indult, de erről semmit sem tehet egy átlag ember. Hibáztatni az ártatlant nagyon gonosz dolog.
Hogyan jutottunk ide?
Sajnos ebben a migráns-ellenes óriásplakátokat is vétkesnek tartom. Hiába volt jó a szándék, távol tartani az illegális bevándorlókat, az okmányok nélkül érkező kalandorokat. A primitív gondolkodásúak mindent összemosnak, saját elrontott, vagy annak hitt életük miatt valakit okolniuk kell. Ezt jól tudják a kommunikációs szakemberek, így lett Orbán Viktorból patás ördög, hosszú időre biztosítva egyes ellenzéki pártok szavazóbázisát. És sajnos így lesz ártatlan külföldiekből bűnbak.
Sok keresztény ember ráadásul ekkor fordult el a Fidesztől, mert nem tudták elfogadni, és gyűlöletbeszédként értelmezték a migráns ellenes kampányt. Súlyos hiba volt a Fidesz részéről, és bocsánatkéréssel tartoznak. Valójában ez a terület az egyetlen a kormánypártok részéről, amelyet teljesen elhibázottnak tartok. Nyilvánvalóvá kellene tenni a kormánynak, hogy a magyarok vendégszerető nép, és külön büntetni azokat, akik megfélemlítik a külföldieket. Lehet, hogy van ilyen törvény, de érvényt kell szerezni neki.
Jézus valóban azt mondja, hogy "...jövevény voltam, és befogadtatok..."
A legálisan tanulni, dolgozni érkező külföldiektől bocsánatot kérünk, és a bocsánatukat kérjük. Megértjük, hogy ezzel Istent is megszomorítottuk, ezért Hozzá is fordulunk bűnbocsánatért.
"Köszönjük, Istenünk, hogy arra bátorítasz bennünket, hogy a hajunk szála sem eshet le az akaratod nélkül. Bocsásd meg a félelemből tett kirekesztő intézkedéseket, a közönyünket, amiért hallgattunk ezekről, és adj új kezdést, jó gondolatokat a jövevényekkel kapcsolatban. Kereszténynek valljuk magunkat, de vajon látszik-e ez rajtunk, ha az aggódás és kicsinyhitűség vezet bennünket? Vajon kedvet kapnak-e a te követésedre, ha ezt látják? Bizonyára nem. Add, hogy jóvá tegyük a bűneinket, és vendégeinket győzd meg arról, hogy nem kell félniük. Kérünk arra is, hogy védd meg az idős, beteg embereket az idő előtti haláltól. Jézus nevében Ámen.
 Photo by Xtra, Inc. on Unsplash

2020. február 26., szerda

Orbán Viktorról


Teljesen igazságtalan és hamis az a kép, amit a miniszterelnökről alkotott a balliberális média. Kicsit utána néztem néhány dolognak.
Alapadatok:
születési év: 1963.
nemzetisége: magyar
vallása: református
végzettsége: jogász
apja: Orbán Győző, gépész üzemmérnökként végzett a Debreceni Egyetem mezőtúri karán 1962-ben. Ma vállalkozó.
anyja: Sipos Erzsébet, gyógypedagógus, logopédus
testvérei: Győző, Áron,
Az eddigi adatokból világosan látszik, hogy Orbán Viktor nem cigány. A roma származást azok állítják, akik tudják, hogy a balliberális szavazók között több a rasszista. 2011-ben Felcsúton, ahol nevelkedett, a lakosságnak mindössze 0,3%-a volt cigány. 1963-ban, amikor született, valószínűleg egyáltalán nem éltek ott roma származású emberek. Polgári, alkalmazotti réteghez köti családját egy riportban.
felesége: Lévai Anikó jogász
gyermekei: Ráhel, Ábel, Gáspár, Róza, Flóra
1988-tól a Soros Alapítvány ösztöndíjával Oxfordban liberális filozófiát hallgatott. Felróják neki, hogy Soros pénzén tanult, de mostanra támadja. A magyarázat nagyon egyszerű. Soros akkoriban a demokrácia megteremtéséért dolgozott, és adakozott. A Fidesz hasonlóan gondolkozott, de be kellett látnia később, hogy az SZDSZ, mellyel rokonszenvezett, csak a hatalmat akarja. A taxis sztrájkkal nekiment a demokratikusan megválasztott Antal-kormánynak, annak megbuktatására játszott. A Fidesz ekkor más irányt vett. Majd amikor az SZDSZ koalícióra lépett a szocialistákkal (posztkommunisták), végleg nyilvánvalóvá vált az árulásuk. Soros ma is a balliberális erőket pénzeli, olyan projecteket finanszíroz, amelyek család-kereszténység-hazafiság ellenesek. A vele való kapcsolat nem járható út egy nemzeti konzervatívnak. 
Miniszterelnök volt 1998-2002-ig, 2010-től napjainkig a Fidesz színeiben.
Sokat változott, igen. Középiskolás korában, ha hihetünk a wikipédiának, alapszervezeti KISZ-titkár volt. Sokan voltunk így. Szerettünk volna tenni valamit a közösségünkért, és nem hívőként ott találtuk meg ennek a terepét. Aztán az ember felnő, rálát a rendszerre, és nem kér belőle. A liberális elvek felé fordult, majd liberálisból elkötelezett keresztény lett.
Ennek több okát látom. Az egyik, mint írtam is, a liberális szdsz pálfordulása. A másik pedig Isten személyes beavatkozása az életükbe. Felesége, Lévai Anikó fordult először Isten felé, majd az egész család. Igen, a csuhásokról beszélt a parlamentben fiatal politikusként. A keresztények mégsem róják fel neki, mert tudják, hogy létezik változás, lehet megtérni, az élete pedig bizonyíték erre.
Orbán Viktor és Pál apostol.(katt a kék szövegre)
Lévai Anikóról egy szép riportfilm a Szerelmes földrajz sorozatban a Duna TV-n.
Az első Orbán-kormány idején  is virágzott az ország. Mégis elhitték az emberek, hogy lopnak, Kuncze Gábor SZDSZ-es politikus LOP STOP táblát mutatott. Az RTL Klub és az akkori TV2 folyamatosan hazudtak, hogy megdöntsék a kormányt. Ezt Bárdos András műsorvezető vallotta be később. Az emberek meg elhitték. A lopás ráégett a Fideszre, azóta sem tudják lemosni, pedig Angela Merkel szerint Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket. (katt a kék szövegre, a 8. percnél hangzik el) Ő már csak tudja, pedig biztos hallott az ellenzék vádjairól.
Felcsúton nevelkedett, az ottani polgármester pedig ma Magyarország leggazdagabb embere. Azzal vádolják őket, hogy Mészáros Lőrinc valójában Orbánnak gyűjt. De én emlékszem arra, mikor 2002-es kormányváltás után Lamperth Mónika volt a belügyminiszter. Az országgyűlésben egy kérdésre kénytelen volt bevallani, hogy a felcsúti nagyarányú fejlesztések teljesen törvényesen zajlottak az Orbán-kormány idején. Valószínűleg ez a jó indulás, a hit adta a lökést a sikerekhez. Mészáros felesége szerint Isten segítette őket. Én minden esetre hálás vagyok azért, hogy van gazdag ember a nemzeti oldalon is, hiszen az állami vagyont a rendszerváltáskor a volt párttitkárok, KISZ vezetők, és társaik szerezték meg maguknak fillérekért. Volt idő, amikor Gyurcsány Ferenc szerepelt a leggazdagabb magyarok listáján.  Függetlenített KISZ titkár volt a diktatúrában. Őket még a szovjet megszállók nevezték ki.
Nevetséges a vád, hogy Mészáros Lőrinc Orbánnak gyűjt. Majd bolond lenne!
Orbán Viktor és kormánya vezetésével egy lepusztult országból Európa élére kerültünk. A Magyar Nemzet röviden összegzi az eredményeket. Érdemes elolvasni.  Európa élén (katt a kék szövegre)
 Miért támadják akkor ennyire Orbán Viktort? Márai Sándor jövőbe látó gondolatai segítenek megérteni:
"A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt."
Márai Sándor (1900-1989) - író, költő

2020. február 7., péntek

Niedermüller Péter, a segédlelkész


Valójában mehetne a cikk a Politikusok mint bibliai személyek sorozatba is, csak abban a korban még nem voltak segédlelkészek.
Niedermüller Péter azt találta mondani a fehér, keresztény, hetero férfiakra és nőkre, hogy rémisztő képződmények. (videóért katt a kék szövegre)
Az állítását nem vonta vissza, párttársai vagy hallgatnak vagy védelmükbe veszik őt.
A célszemélyek viszont egységbe tömörültek. Olyan ez, mint egy régi, régi történet.
Még a 80-as évek végén történt a szovjet megszállás idején, amikor az mszp-dk öregjei hatalmon voltak. A kommunista rezsim, mint tudjuk, el akarta törölni a vallást, és üldözte annak gyakorlóit. Nem volt népszerű dolog a templomba járás abban a kisvárosban sem, ahol a történetünk játszódik. Ebben a református gyülekezetben azonban még a fiatalok között is sokan ott voltak vasárnaponként az istentiszteleten, pedig a város központjában jól lehetett látni őket, amint beléptek oda. Eljött a nyolcadik osztály félév, be kellett adni a jelentkezési lapokat a középiskolákba. Gimnáziumok, szakközép-és szakiskolák voltak megjelölve. Sajnos azonban nemcsak ajánlások mentek, hanem az iskolai párttitkár jelentése is a gyerekek klerikális kötődéséről, mégis mindenhová felvették őket. A legenda szerint volt olyan iskola, ahonnan visszajeleztek, hogy az egészségügyben a vallásos hozzáállás éppen előny, nem hátrány. Ez persze valószínűleg tényleg csak legenda, de a fiatalok hűségét Isten megjutalmazta. A párttitkár támadása ráadásul olyan lendületet adott nekik, hogy nemcsak templomba kezdtek el többen járni, hanem megalakult az ifjúsági csoport is, ami azóta is, természetesen frissülő tagsággal, folyamatosan működik. Táborok, ifjúsági alkalmak, kirándulások szerveződtek a párttitkár áldásos közreműködése nyomán. Úgy is kezdték hívni, hogy a segédlelkész. Nyilván nem lett volna ilyen egyszerű az 50-es, 60-as években, de a puhuló diktatúra adta lehetőséget az egyházban  nem szalasztották el.
Hát így vagyunk most Niedermüller Péterrel is. Hirtelen sokan megerősödnek fehér, heteró, keresztény identitásukban. Azok is, akik nem is igazán vallásosak, de kulturálisan mégis hozzánk sorolják magukat. Pedig lehetne fordítva is, de már tényleg nem kell félni. Vagy még nem?
Nem látom azonban ugyanilyen nyereségesnek a kereszténység számára a Keménymag című Hír tv-s műsor február 4-i adását. Úgy kezdődik, hogy a három beszélgetőtárs ül a földön törökülésben (!), mintha imádkozna. Közben pedig Gyurcsány Ferenc szavai hallhatóak, amint imádságra szólítja fel azokat, akik szerint N.P. testvér egy eltévedt bárány. Ne patkányokat küldözgessenek neki. (A patkányok nyilván Bangóné Borbély Ildikó miatt kerülnek a képbe, aki az egész fidesz szavazóbázist lepatkányozta tavaly.) Fletónak igaza van abban, hogy a keresztényeknek imádkozniuk kell az eltévedt bárányokért, de N.P. nem az és nem is testvér. Ő ellenség, ahogyan a DK többsége is. Isten azt mondja a Jelenések könyvében a laodiceai gyülekezetnek, hogy "Bárcsak hideg volnál vagy forró. Így mivel langyos vagy, sem hideg, sem forró, kiköplek a számból."(3.rész 15-16. vers)
Az ellenséggel ugyanis nincs semmi baj. Tudjuk, mire számítsunk: hideg. Aki azonban kereszténynek vallja magát, az ne viccelődjön az imádsággal, akármilyen jó vágóképet is lehet róla készíteni. Ez ugyanis a langyos kategóriába esik. Mi, idősebbek pedig emlékezhetünk rá, hogy mi lett a rendszerváltás utáni "keresztény" pártokkal. Szétestek, atomjaikra hullottak, mert csak a szájukkal tisztelték Istent, de a szívük távol volt tőle.  Erről itt olvashatnak bővebben. (katt a kék szövegre)
Jézus mondja: "Ti azért így imádkozzatok!
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen" (Máté evangéliuma 6. rész 9-13. vers)
kép: pixabay.com

2020. január 30., csütörtök

Kommunista és/vagy baloldali


Magyarországon, teljesen tévesen a kommunista utódpártokat hívják baloldalinak. Pedig a baloldal eredetileg mást jelent. Az elnevezés Franciaországból ered, ahol a királyság képviselői a jobb oldalon, annak ellenzői a bal oldalon ültek.
Mérsékelt formája a szociáldemokrácia, mely  támogatja az állami szerepvállalást gazdasági és szociális téren a piacgazdaság keretein belül. Többpártrendszerben, képviseleti demokráciában gondolkodik. Sok országban a szakszervezeti mozgalom hatására illetve abból alakult ki alulról jövő, emberséges mozgalomként.
A nyugati-európai országokban szociáldemokrata pártok alakultak, ennek köszönhető a második világháború utáni nagy jólét, de a vallások háttérbe szorulása is, pedig a szociáldemokraták nem voltak egyházellenesek. 
A kelet-európai országoknak más út jutott. Az őket megszálló Szovjetunió kommunista állam volt, és 1945 után ezt az államformát erőltette rájuk. A magyar szociáldemokrata pártokat "leszalámizták", egypártrendszer és diktatúra alakult. 
A szocialista párt és a demokratikus koalíció ennek a diktatórikus rendszernek az utódpártjai, hiszen a rendszerváltáskor ugyanazok a személyek maradtak az mszp-ben, mint akik az mszmp-ben voltak. Maradt a pártvagyon is egy darabig, még székházat sem váltottak. Érdekesség, hogy a magát egyébként baloldalinak tartó mszp-ben létezik Baloldali Tömörülés Platform. Ezzel a párt valójában bevallotta, hogy összességében nem baloldali. Hanem kommunista! - tehetjük hozzá. Persze a Baloldali Platform is ugyanazt fújja, mint a szocik.
Mégis a fidesz néppárti tagságát kérdőjelezik meg, pedig elkötelezett antikommunisták megalakulásuk óta. 
Egészen különös, hogy az Európai Unió előző vezetőjének, Junckernek néppárti tagsága senkinek sem szúrt szemet, azt nem vizsgálgatták, pedig az eredeti néppárti értékektől igencsak távol van.
Ugyanis: Trierben Karl Marx szobor avatásán vett részt. Ez még a hvg.hu szerint is vállalhatatlan. Ha eltekintünk a kötelező Orbán diktátorozástól, akkor Seres László cikke mindent elmond arról, miért NEM mehet el egy európai vezető egy ilyen eseményre.
  Marxon nincs mit ünnepelni, Juncker úr (katt a kék szövegre)
"A Fidesz képviselőcsoportjának teljesen igaza van...a marxizmus ideológiája világszerte tízmilliók halálához és százmilliók életének
megnyomorításához vezetett. (...) a kommunizmus szellemi atyja születésének ünneplése ezen áldozatok emlékének megcsúfolása."
A rövid írást mindenképpen el kell olvasni. 
Juncker beszédet is mondott, melyben leszögezte, hogy "Karl Marx nem felelős a nevében elkövetett rémtettekért." Szerinte Marxot a korából kiindulva kell megérteni. A Népszava cikke itt olvasható: Viharos szoboravatás
Hát akkor lássuk csak! Mit is írt a jó öreg felforgató Engels-szel közösen a Kommunista Kiáltványban? Egy 1975-ös kiadás van meg, abból szemezgettem.
Részletek a Kommunista Kiáltványból:
...a nemzetközi munkásegyesülésnek a programja
a kommunisták ebben az egyetlen kifejezésben foglalhatják össze elméletüket: a magántulajdon megszüntetése. 59. oldal
A család megszüntetése! Még a legradikálisabbak is felháborodnak a kommunisták e gyalázatos szándékán...az otthoni nevelés helyébe a társadalmit tesszük. 63. oldal
-Milyen lesz a kommunista szervezet magatartása a fennálló nemzetiségek irányában?
A közösség elve szerint szövetségre lépő népek nemzetiségei ezen egyesülés révén éppannyira kénytelenek lesznek keveredni és ezáltal megszűnni, ahogy a különféle rendi és osztálykülönbségek elesnek alapzatuk, a magántulajdon megszűnésével.
-Milyen lesz a magatartása a fennálló vallások irányában?
a kommunizmus...minden fennálló vallást feleslegessé tesz és megszüntet. 116-117. oldal"
Persze vannak jó elképzelések is a kiáltványban, hiszen a kapitalista kizsákmányolás is milliók életét tette tönkre. A bérlakás program például kétségkívül az.
Érdekes azonban, hogy a kommunista forradalom első sikereit Németországban, Franciaországban, Angliában és Amerikában remélik. Ezekben az országokban azonban egyáltalán nem valósult meg a Marx és Engels-szerinti magántulajdon nélküli világ. 1945 után azonban az ipari fejlődés, a szakszervezeti mozgalmak, a valódi baloldal (a kommunisták nem baloldaliak) és más tényezők hatására óriási létbiztonság és életszínvonal emelkedés mellett kezd megszűnni itt a család és a vallás. A szemünk láttára valósul meg a bibliai igerész: 
Példabeszédek könyve 30.8: "(Istenem)Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne mondjam: Kicsoda az ÚR?" 
Érdekes, hogy a kommunista elnyomásban mégis életképesebben maradtak meg a vallások. Míg ott templomokat zárnak be, itt újak épülnek.
Ahol pedig  Marxék nem is gondoltak kommunista hatalomátvételre, ott, Oroszországban legelőször valósult meg egy szörnyszülött birodalom eszmerendszereként. Később az általa megszállt kelet-európai országokban is milliók halálát okozta. 
A kommunizmus megvalósulási formáiban sehol sem volt demokratikus. Hatalma fenntartásához erőszakszervezeteket, besúgó hálózatot, véleményterrort alkalmazott. Magyarországon az 1956-os forradalom után javult valamit a helyzet. Mi, magyarok nem bírjuk a diktatúrát, és csak idegen hatalmak segítségével tudnak rajtunk uralkodni.
Ha Marx nem felelős a nevében elkövetett rémtettekért, akkor ki a felelős?
Hogy lehet az, hogy nyugat ennyire nem látja vagy nem akarja látni a valóságot?
 Ennyire nem érti vagy nem akarja érteni a kelet-európaiak küzdelmeit. Szabadságot reméltünk, és multicégeket kaptunk a nyakunkba, akik bezárják a gyárainkat, hogy a saját termékeiket hozzák az általuk épített áruházaikba. Amik nem biztos, hogy kifizették a beszállítókat. Az Unió vezetői sokat tehetett volna ez ellen, de úgy tűnik, hogy éppen ennek a "Kelet-Európa kirablása" nevű projectnek voltak az éllovasai. Persze jönnek az eu-s pénzek fejlesztésre, de a megnyitott piacainkon állítólag többszöröse megy ki. 
Photo by Wesley Tingey on Unsplash
Photo by Alex Iby on Unsplash

2020. január 14., kedd

Kiből lesz jó tanuló? Kérdések Gyöngyöspata után

Mindannyiunkat sokkolt a hír: 100 millió forintot kell kifizetnie a gyöngyöspatai önkormányzatnak, mert 2003 és 2011 között szegregáltan oktatták a cigány gyerekek egy részét. Az időszak a szocialista kormányok idejére esik.
Jelen állás szerint 60 család közt oszlik majd meg ez a pénz. Az indok az, hogy ezek a gyerekek hátrányos helyzetbe kerültek, és "elb.szták" az életüket. Ahogy az index.hu riportjában fogalmaztak. A szegregáció abban állt, hogy elkülönítették a gyerekek egy részét, külön emeleten oktatták őket, de a másik csoportban is voltak cigány tanulók, csak ők integrálódtak, és lehetett velük tanulni. Az iskolában uralkodó állapotok miatt sok család, cigány is, másik település iskolájába hordja a gyerekeit.
Az integráció témájáról már írtam itt: Időzített bombák a szocialista kormányoktól 3.: az integráció című blogbejegyzésben (katt a kék szövegre). A Bajnai kormány szüntette meg a kisegítő iskolákat, amelyek felzárkóztató intézményekként működtek, nagy mértékben segítve a nemcsak cigány tanulók beilleszkedését. Az intézkedés átgondolatlan volt, vagy nagyon is tudatos, hogy szétzüllesszék az oktatást, hogy aztán lehessen a jobb oldali kormányokat szidni emiatt.
Most nem kívánom tovább tárgyalni ezt a témát. Inkább arról írok, hogy hogyan lehet felkészíteni a gyerekeket az iskolára.
Valójában ki a felelős az iskolaérettségért?
Pszichológiával, pedagógiával foglalkozó szakembereknek tudniuk kell, hogy az oktatás elsődleges terepe a család. Ráadásul  egy harvardi kutatócsoport 10 évig tanulmányozott kisgyerekeket (Preschool Project) és azt állapították meg,  hogy a 8-tól 18 hónapos korig terjedő hónapok jelentik a kulcsidőt. Ez a néhány hónap élményeivel és tapasztalataival nagyobb hatást gyakorol későbbi  intelligenciájuk kialakulására, mint bármelyik megelőző vagy azt követő időszakban.
Az anya meghatározó személy, fontos az élőbeszéd, nem a tv vagy más háttérből hangzó szöveg, a szabad mozgástér és a jó családi kapcsolatok és a következetes fegyelmezés.*
Ebből az következik, hogy nem lehet egyértelműen felelőssé tenni az oktatási intézményeket, ha a gyermek nem kielégítően teljesít.
Ha jól belegondolunk, semmi különleges dologra nincs szükség. Bármelyik szegény családban tudnak beszélgetni a gyerekekkel, mesét olvasni nekik, játszani velük. Ha akarnak.
Más vizsgálatokból tudjuk, hogy az egészséges táplálkozás, a szabadban töltött idő, a sok mozgás is fontos az agysejtek fejlődése szempontjából.
EGYSZÓVAL: A GYEREKEKET NEVELNI KELL, IDŐT TÖLTENI VELÜK, NEM LEHET ŐKET LEPASSZOLNI A TÉVÉNEK, A BABAKOCSINAK, MOBILTELEFONNAK.
Ha egy gyerek iskolaérett, majdnem, hangsúlyozom majdnem mindegy ki és hogyan tanítja az iskolában. Meg fog tanulni olvasni, és meg fogja tudni tanulni a tananyagot. Arany János és sok más híresség is szegény családból származott.
Hasznos olvasnivalók (katt a kék szövegre):
Kohán Mátyás: Gyöngyöspata-ügy. Ne importáljunk rabszolga tudatot!
7 ok, miért beszélgess a babáddal 
Olvasó gyerekek
"GYERMEKEK URALKODNAK RAJTUK."(Ésaiás 3.12) - mondja a Biblia ítéletként az akkori népre.
Éppen ideillik ez a találó kisfilm. Valójában minden iskolában gond a tanítás a szülők hozzáállása és a liberális véleményvezérek miatt.(katt a képre)

Photo by Picsea on Unsplash
Photo by Jordan Rowland on Unsplash
Photo by Ben White on Unsplash







*Dr James Dobson: Az akaratos gyermek című könyv 2001. KIA Bp. 43. old.

2020. január 7., kedd

Politikusok mint bibliai személyek. Fekete-Győr András

Nem a karácsonyra!
A történelem megismétli önmagát. Nincs új a nap alatt. És hasonló bölcsességeket lehetne sorolni annak igazolására, hogy egy nép életében milyen előnyt jelent a hazáját szerető, áldozatot hozni kész vezető. Így van ez évezredek óta. A Bibliában sok ilyen példát találhatunk.A legelső blogbejegyzésben már erről volt szó. A jövő nem torpant meg, csak csinál egy kis vargabetűt. (katt a kék szövegre)
 Idézek: "Ez az írás 2002-ben jelent meg egy közéleti hetilapban. Azért hozom most, mert hirtelen aktuálisnak éreztem a két király miatti párhuzamot. Jósafát és Akháb királyokról van szó. A történelem ismétli önmagát. Jósafát király Orbán Viktorra, Akháb király pedig Gyurcsány Ferencre hasonlít. A szövegből érthető lesz, miért."
Szerintem más politikusok is hasonlítanak egyes bibliai szereplőre. Néhányat felsorolok a teljesség igénye nélkül.
Orbán Viktor - Józafát király. Egy istenfélő ember, akinek fontos volt a haza jóléte és védelme, amikor megtámadták.
Gyurcsány Ferenc - Akháb király.
Egy uralkodó, aki más népből választ feleséget, holott ezt tiltja Isten. A feleség gonosz, gyűlöli az igaz Istent, és üldözi a földi képviselőit. A király nem száll vele szembe.
Dobrev Klára - Jézabel.
Róla itt olvashatunk, a Nábót szőlője című bejegyzésben. Hazugsággal kampányolt az Európai Uniós választásokon, hiszen az európai minimálbér vagy a családi pótlék soha nem lesz elfogadva. Ahhoz túl nagyok a vagyoni külömbségek.
Donáth Anna - Júdás.
Donáth Anna jelent című bejegyzésben írok róla. Az a személy, akinek volt lehetősége megismerni az igazságot, de inkább vállalta a hazugságot, a hazaárulókkal való közösséget.
Fekete-Győr András - Sátán
Ez elsőre erősnek tűnik, de ha arra gondolunk, hogy egyszer Jézus Péter apostolnak mondta ezt, akkor már elfogadhatóbb. "... megfordult, és így szólt Péterhez: "Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint." (Máté 16. 21-24) Péter apostolból aztán nagy vezető lett, úgyhogy ne adjuk fel. Fegyőr is megvilágosodhat még.
Mos azonban nem nemes célok vezetik, hanem politikai haszonlesés. Úgy lett ismert, hogy az olimpia ellen gyűjtöttek aláírásokat. Tehát egy tagadással: Nolimpia. A kampány sikeres volt. Sajnáltam, mert az olimpia takarékos lett volna, kis országok számára is elérhető. Jó példa lehettünk volna. A NOB felháborodásának adott hangot, mert szerintük (is) a Momentum politikai célokra használta ezt a nemes ügyet.
hope-remény, nope-nincs remény
Most a facebookon osztotta meg javasalatait a karácsonyi családi együttlétre. Ezek teljesen ellentétesek a szeretet parancsával.
Fegyőr azt javasolja, hogy politizáljunk, és próbáljuk meggyőzni a fideszes rokonokat arról, hogy szavazzanak a Momentumra. A fiatalok állítsák át a tv csatornáikat, tegyék a M1-et a Tv2-t hátra a 140. helyre. Nyúljanak bele a szülők, nagyszülők számítógépeibe, változtassák meg a kezdőlapot stb. Csomagolják "független" újság papírjába az ajándékot, hátha belepillant a megajándékozott, és áttér a Momentumhoz.
Egészen elképesztő.
1.Ennek az embernek fogalma nincs a demokráciáról, személyiségi jogokról. Ez nem meglepő, hiszen bement az Origo szerkesztőségébe néhány éve, és balhét csinált, engedélyük nélkül fotózott stb. Senkinek sincs joga más magánéletében így vájkálni.
2.Az idősek tisztelete számára semmit nem jelent. Nem is gondol arra, hogy azért szavazunk a fideszre, mert meg vagyunk elégedve az ország helyzetével, a kormányzást jónak, bár nem hibátlannak tartjuk. Bárki nézheti az RTL klubot, olvashatja a "független" (mitől?) lapokat. Olvassuk is. Szeretnénk sok helyről tájékozódni. Meg is győznek a döntésünk helyességéről.
2.A karácsony az egyetlen ünnep, amikor hivatalból mindenki kerüli a megosztó témákat. Igyekszünk betemetni az árkokat, bocsánatot kérni, megbocsátani. Olyan ajándékot választunk, aminek örül a másik. Egy újságpapírba csomagolt valami biztosan nem az.

3.Karácsonykor nagyon sok családban még szóba kerül az, hogy eredetileg ez a nap Jézus születésének ünnepe, de legalább a szeretet ünnepe. Neki ez semmit sem jelent, teljesen az ellenkezőjét képviseli, mint amit ez a nap.
Mi ezzel szemben HISZÜNK AZ ÖSSZEFOGÁS ÉS A SZERETET EREJÉBEN.
1.Photo by Zan on Unsplash
2.Photo by Daniel Herron on Unsplash
4.Photo by Tyler Nix on Unsplash